MENÜ
         GYÖKÉRVILÁG
                                                            Természetes, egyedi, exluzív.

 

 

ÜDVÖZLÖM !!!!

Köszönöm, hogy megtisztelte honlapunkat figyelmével!

Radics Csaba vagyok,  2001 óta foglalkozom komolyabban a fa bútorok, kiegészítők, készítésével.

Elöljáróban elmondanám, nem a megélhetés vitt rá a fával való kapcsolatra, munkáimra. Bennem van az érzés, ami minden emberben az erdő, a fa, a természet szeretetét jelenti; csak nem mindenki látja azt, amit mi, fával dolgozó emberek. Történetem úgy kezdődött, hogy egy erdei sétán szembesültem azzal a mérhetetlen sok szeméttel, amit embertársaink kidobálnak, elszórnak némi anyagi előnyért (hisz az erdő nem kér pénzt a lerakásért). Ekkor fogalmazódott meg bennem a kérdés: miért bántjuk azt, aki szeret bennünket; az erdőt, aki csak ad: tiszta levegőt, nyugalmat, meleget, bútorokat, otthont, védelmet.

Akkor ott elhatároztam, hogy ahogy erőmből, tudásomból és tapasztalatomból telik, megmutatom az embertársaimnak, mit ad nekünk a természet, és ha csak egy kis szikrányi gondolatot is tudok hozzátenni a természet megóvásához a munkáimmal, már megérte.

Időközben elkezdtem építkezni, és kezdtem látni, megérteni mi mindent lehet készíteni egy ágból, egy kifordult gyökérből, vagy egy tűzre szánt rönkből (amit láthatnak a munkáink címszó alatt).

Minden darabnak megvan a maga egyedi szépsége és mondanivalója, amit mindenki észrevenne és látna, ha csak egy pici figyelmet is fordítana a körülötte levő dolgokra (hozzáteszem, ez nem csak az emberek, hanem a világ hibája is).

Alázattal tartozom az erdőnek, mert megmutatta mindazt, amit a természet magától ad nekünk, csak mi e rohanó világban hajlamosak vagyunk elmenni mellette, és nem észrevenni, látni a szépet.

Áraink minden darabra egyediek, mivel nincs két egyforma alkotás. Erre különösen figyelek, hogy még vétlenül se legyen, hisz nem a sorozatgyártás a lényege a munkámnak. Termékeimet egyedi helyre, egyedi ízlésre szabottan, általában megrendelésre készítem (persze a természet és az ésszerűség határain belül!). Alkotásaim között megtalálhatók bortartók, virágtartók, ezek kombinációi, dohányzóasztalok, polcok, polcrendszerek, kulcstartók, hamutartók, fénykép és ékszertartók stb. Tervezzen bármit lakásába, írja meg tervét e-mailben vagy hívjon fel és mondja el mit szeretne, s ha lehetséges én elkészítem Önnek a kívánt méretben és színben. Ha szükséges házhoz megyek beépítem az elkészült bútorokat. Termékeimet megegyezés szerint házhoz is szállítom.

Lakás kiegészítőimet különböző fák gyökereiből és ágaiból készítem.  Részben száraz,részben szárított anyagokkal dolgozom. A  felületkezelés igény szerint színes és színtelen páccal történik,majd két komponensű fényes,vagy selyemfényű lakk ad védelmet termékeimnek.

 

Asztali nézet